Repce helyzetkép és aktulitások 2018 október végén

 

Idén ősszel az átlagosnál jóval nagyobb arányban találunk heterogén repceállományokat az országban, hol a vetés utáni csapadékhiány, hol éppen a jelentős mennyiségű csapóesők okozta vontatott kelés miatt.

Vannak területek, ahol az állományok jobban tartják magukat és egységesebbek, elegendő vízkapacitás és tápanyag áll rendelkezésükre a talajban.

A közös mindkét típusú területben: A jelenleg tapasztalható „őszi tavasz” további kihívások elé állít minket.

 

Az indiánnyár kitolódik, erre a hétre az előrejelzés napközben 20-24°C körüli hőmérsékleteket is jósol, a legtöbb helyen éjszaka is csak 8-10°C körüli értéket várhatunk.

Különösen ott, ahol némi csapadék is érkezett, tartani lehet attól, hogy a repce tenyészőcsúcsa növekedésnek indul. Ebben az esetben indokolt lehet elvégezni egy (akár a második!) regulátoros kezelést, amit érdemes lombtrágyával kiegészíteni.

 

Ne felejtsük el! A regulátor nem csupán a télállósság miatt fontos, hanem a növény majdani tavaszi regenerálódását és indulását is segíti. A repce termésmennyiségének 70-80%-a ősszel dől el, így kiemelt fontosságú minden őszi technológiai lépés.

 

Hogyan állapíthatjuk meg, hogy szükség van-e még ilyenkor regulátoros kezelésre? (Vagy akár már a második kezelésre)

 

  • - Árulkodó jel, ha belenézünk az állományba és a szél „bele tud kapni” a levelekbe, felágaskodnak a növények.
  • - Emeljünk pár növényt, óvatosan, hogy ne sérüljön a gyökerük.
  • - Vágjuk hosszában félbe a gyökeret, gyökérnyakat és a tenyészőcsúcsi részt, metszetet készítve.
  • - Vizsgáljuk meg a tenyészőcsúcs keresztmetszetét!
  • Ha az már nem kör vagy szív alakú (1.kép), hanem elkezd hosszúkássá válni (2.kép), megnyúlni, akkor indokolt lehet egy (akár második) regulátoros kezelés.
  • Megfelelő fejlettségű repcenövény, szív alakú tenyészőcsúcs   Megnyúlt, növekedésnek indult tenyészőcsúcs

Az őszi regulátoros kezelés mellé érdemes levéltrágyát is keverni. Nehéz fejlődési körülmények esetén ősszel kimondottan ajánlott a kén, a bór, a cink, mangán és molibdén kijuttatása. Ősszel sokan megfeledkeznek a kénről, pedig többek között a kén segíti a N-hasznosulást is és növeli a télállóságot. Az ősszel kijuttatott bór segíti a gyökérnyak és a gyökérzet megerősödését, az egészséges szövetképzést. A cink növeli a gyökérzet betegségekkel szembeni ellenállóságát. A mangán, a magnézium és a molibdén szintén támogatják a repcét a kedvezőtlen időszakban.

A piacon már számos, komplex levéltrágya elérhető, amelyek tartalmazzák a felsorolt elemeket különböző kombinációkban és segítik a repcét a kritikus őszi körülmények között.

 

(A különböző növényvédő szerek és lombtrágyák keverhetőségéről mindig tájékozódjuk a kijuttatás előtt a forgalmazók weboldalán vagy szaktanácsadóiknál!)

Jelen időjárási körülmények között, a megkésett vetéseknél is érdemes ezt a kezelést elvégezni, ha az állomány 50%-a elérte már a 4 leveles állapotot október végére.

(Akkor is, ha a tenyészőcsúcs ott még nem indult megnyúlásnak).

 

 

A leggyengébb és hiányos állományok esetében, ha a terület felszámolásán gondolkozunk, érdemes meghagyni az állományt (3.kép), ha október végén a gyengébb területrészeken négyzetméterenként legalább 8-12 növényt találunk (akkor is, ha azok nem egységes fejlettségi stádiumban vannak).

Vontatott kelésű, hiányos, heterogén állomány  vizsgáljuk meg a táblában több helyen, hány növény van 1 négyzetméteren

 

Tavasszal, kedvezőbb talajadottságú területeken és intenzív technológiai szint mellett, ha legalább 8-10 egészséges növény négyzetméterenként található a területen, ajánlott tovább gondozni az állományt, mert a repce bámulatos módon képes kompenzálni, különösen tágabb térállásban. De erről bővebben: majd február végén beszéljünk!

 

Gódor-Horváth Boglárka

növényorvos, DEKALB marketing manager